Eredetileg villamosmérnök vagyok, de már fiatal koromtól fogva mély hívást éreztem arra, hogy segítsek az embereknek. Gyerekkorom óta ösztönösen felkaroltam azokat, akik támogatásra szorultak – belülről vezetett valami, amit akkor még nem tudtam megfogalmazni, csak érezni. Később a természet ereje kezdett el igazán foglalkoztatni, és az a kérdés, hogy hogyan lehet testi és lelki szinten is támogatni a gyógyulást.
1990-ben megnyitottam az első természetgyógyászati rendelőmet. Gyógymasszőr gyakornokként dolgoztam az ORFI-ban és a Gellért Fürdőben, majd Dunakeszin Egészségházat vezettem. Miközben segítettem mások testi panaszain, egyre mélyebben kezdett foglalkoztatni a kérdés: mi van a fájdalom mögött? Mit üzen a test, ha valóban meghallgatjuk?
Az elmúlt évtizedek során olyan természetgyógyászati és energetikai módszereket sajátítottam el, amelyek támogatják a test öngyógyító folyamatait és a lelki-szellemi egyensúlyt. Alkalmaztam és tovább mélyítettem többek között a gyógymasszázs, a reflexológia, az akupresszúra, a bioenergetika, a radiesztézia, a csakrák energetikai harmonizálása, valamint a fülakupunktúrás addiktológia módszereit. Munkámban fontos szerepet kapnak a gyógynövények, az aromaterápiás illóolajok, a kristályok és gyógyító ásványok és a Bach-virágterápia is.
Szakmai utamat olyan hazai és nemzetközi intézmények formálták, amelyek elkötelezetten képviselik a holisztikus gyógyítás különféle irányzatait. Tanulmányaimat többek között az alábbi iskolákban és szervezetekben végeztem:
Tanáraim közé tartoznak többek között Balacza Erika, dr. Tamasi József, dr. Eőry Ajándok, dr. Török Szilveszter, Fitos Mónika, Arpitha, Ananya, Demján Judit, Dr. Bistey Zsuzsa és Bír Akal Kaur.
Az elsők között voltam Magyarországon, akik természetgyógyászként hivatalos diplomát szereztek – a diplomaosztót és a természetgyógyászati esküt a Magyar Televízió élőben közvetítette. Ez számomra nemcsak egy szakmai mérföldkő, hanem egy szimbolikus megerősítés is volt: a természet erejével való gyógyítás helyet kaphat a világban – hitelesen, szívből, lélekből.
Az életemben nemcsak szakmai utakat jártam végig, hanem a női lét minden rétegét is mélyen megéltem. Négy gyermekemet egyedül neveltem fel. Ennek során tapasztaltam meg azt az erőt, rugalmasságot és mélységet, amely ma az AranyFényTér szellemiségét is áthatja.
Nemrégiben spirituális zarándokúton jártam az indiai Arany Templomban, Amritszárban.
Az ott átélt mély lelki élmények olyan belső átalakulást indítottak el bennem, amelyből megszületett az AranyFényTér – Holisztikus Műhely víziója. Az Arany Templom csendjében kaptam meg ezt a nevet – és vele együtt egy új küldetést: létrehozni egy olyan szent teret, ahol test, lélek és szellem ismét egymásra találhat.